Platón: Kritón. Fordította Devecseri Gábor. Állati hosszú szavakat írt egybe.

Kritón az a pasi, aki bemegy Szókrátészhoz a siralomházba és beszélget vele annak kivégzése előtt 1-2 nappal. Inkább csak bambán helyesel az öreg komótosan és csúfondárosan lépkedő kérdéseinek, ahogy az felépíti a teljes indukcióját; és Kritón reménytelenül temeti a fejét a kezébe, hogy nem lehet vele mit kezdeni.

Szókrátész nagyon fárasztóan, igen hosszan lamentál. Az erény módszertanáról, a minőségről és arról, hogy mit érdemes és mit nem. Újra összerakja és megvédi az integritását, csodálatos mégis, de nagyon idegesítő.

Úgy gondolta, hogy a város és közössége azok a törvények maguk ("elénk állnának a törvények és a város közössége"), amiknek engedelmeskednie kell, és magánemberként nem boríthatja fel azokat. Nem szökhet meg akaratuk ellenére, úgy, hogy érveit azok el ne fogadnák. [Most Kósa Lajos korában mit lehet erre mondani?] És a törvények azért vannak ebben a pozícióban, mert velük megegyezett erről [társadalmi szerződés]. Mert a város és a törvényei hoztak létre téged, neveltek helyeslésed szerint, akkor elfogadnod kell-e, ha e város pusztulásra ítél? El kell fogadnod.

Sokáig folytat egy képzeletbeli beszélgetést a Törvényekkel, akik elé állottak.
Végigtekinti életét.
Egyesült törvényeivel.

Megkülönböztette a törvényeket az emberektől. Szerette polgártársait idegesíteni, pedig legjobb szándéka ellenére tette. Ez érthető?

"Nincs mit mondanom, kedves Szókratész."