Láttunk két suhancot a park sarkán, streetfight-ot játszottak, boxoltak, nem is amatőr módon, az egyik biztosan tanult ütni, egy harmadik filmezte telefonnal. Elkezdett felmenni bennem az adrenalin, eltelt pár másodperc, míg rájöttem, hogy csak játszanak.

Lakik itt egy rokkant nyugdíjas 3 kicsi kutyával, a férfi zakkant, elhanyagolt. A kutyácskák kicsi, gyenge életek, kisebbek, mint egy macska, talán yorkik, a csávó a lépcsőn is egyenként pakolgatja le őket, hordja az ölében, mert nem szeretnek lejönni, vagy valami. Borzasztóan rosszul neveltek, mindenkihez odamennek, elkezdik szagolgatni a bokáját, nem lehet lépni tőlük. Ma összefutottunk a kapuban, próbáltam elhessegetni őket. Erre nekem állt, hogy ne emelgessem a lábamat, mert az őt idegesíti. És mintha verekedni is akart volna.
Figyelj, elnézést kérek, nem akartalak megbántani, de ne engedd ide őket. Nem, nem aranyosak. Idegesítőek ehelyett.
Elment, nem történt semmi. De mondjuk miből gondolta, hogy megússza, ha üt? Vagy mire gondolhatott?