Text
én megtettem mindent, amit viszonylag kényelmesen meg lehet tenni

Nahmal

lásd még: pajtás utazó utaz

Nápoly #5. E férfi neve Nahmal, ottjártamkor (2012. május) a nápolyi Hotel Idealban teljesített pincéri szolgálatokat. Ismeretségünk egy hét alatt csiszolódott rövid barátsággá és szövetséggé. A Hotel Ideal a város főpályaudvarral súlyosbított főterén helyezkedik el, és főleg a közepesen csóró és fiatal túristáknak nyújt tisztességes szállást, úgymint narancssárágra festett, tiszta és szűkös szobák, éjszaka is zajos folyosók, melegvíz és csapnivaló reggeli. Nahmal volt a reggeli-felelős, fehér inge és kravátlija a pajzs.

Nahmal, a nápolyi Hotel Ideal pincére

Pajtás #554. Megengedte, hogy lefényképezzem, és tekintete természetes révedtségét is a kamerának adta. Mindig volt vele kapcsolatban olyan érzésem, hogy nem nézi azt, amit lát.

Első reggeli. A kontinentális reggeli csapnivaló, a legjobb esetben híg amerikai kávét, crossiant és dzsemeket lehet enni, esetleg müzlit - én éhen fogok halni. Húsra nincs sok kilátás, változtatni kell az étkezési szokásaimon.

Második reggeli. A reggelinél én nyerem a kinek van a legszebb felesége kontesztet. A reggeli a második nap távlatából cukros szarnak tűnik, és a derék, mosolygós fekete úr is csodálkozik, hogy hogyan bírjuk megenni.

Harmadik reggeli. Ma az én feleségem nyerte a legkisebb penészvirág kontesztet. Nagyon unom már a reggelit. A jólelkű pincért megkérdezem, nem adna-e rendes kávét a termoszban tálalt lötty helyett, és adott. A rendes kávé azt jelentette, hogy egy egész kis tasak porkávét öntött nekem külön pohárba, és eresztette fel forró vízzel. Ezután minden nap megtette nekem ezt a szívességet.

Negyedik reggeli. Nem kevésbé szimpátiából, mint érdekből kérdeztem meg a nevét és mutatkoztam be magam is. Ő Nahmal. Etióp bevándorló, boldog, hogy állása van és sok gyereke. Előbb azért volt boldog, mert sok gyereke volt, de következésképp e második boldogságot is el kellett érnie.

Nahmal hallgatja a takarítónő pörölését. Alacsony, kis kerek nő, gyorsan pörög a nyelve, Nahmal csak kapkodja a fejét. No problema, ismételgeti, az asszonyi akarat újabb áradatát a fejére zúdítva. Rossz helyre tette az ágyneműt, amikor a cipekedésnél kellett segítenie.

Nahmal sosem volt képes egy lépéssel a történések előtt gondolkozni. Üzleti fogás-e vagy sem, de a reggelinél minden mindig elfogyott, a crossiant Nahmalnak kellett átmelegítenie, és mindig akkor kezdett neki, amikor már elfogyott és valaki tálcával a pult előtt állva követelte. A kávé mindig kifogyott, és csak akkor kezdett neki főzni, amikor a termoszt már szárazra itták a vendégek, már a kupakot is lecsavarták, de akkor sem jött a termoszból élénkítő ital, és felhergelten az asztalhoz csapdosták az edény alját. Mindezt rendületlen mosollyal fogadta. A fogazata szintén pompásan festett. Őseim a boldogabb korban, mikor őseimnek volt gyakorlata más emberi lények gépként való kezelésében és kizsákmánylásában, ezt a mentalitást nevezték "büdös lusta niggernek", ma már nem nevezzük annak, idézőjel, idézőjel, sűrű idézőjelek.

Ötödik reggeli. Búcsúztunk, Nahmallal kezet fogtam, üdvözletemet küldtem családjának, és arra gondoltam, a reptéren még iszok egy rendes kávét. A rendes kávé, ami talán egyetlen mentsége ennek a szerencsétlen, még csak nem is balsorsú, de gazdag sorsú vidéknek.