Text
én megtettem mindent, amit viszonylag kényelmesen meg lehet tenni

fülgyulladás

lásd még: testhezállás

Rávettem magamat, és elmentem az sztk-ba. Zuglói Egészségügyi Szolgálat ügyfele vagyok. A bejelentkezés gépesített, a konzolnak a TAJ-számomat kell bepötyögni, a fura, oldalra rendezett gombjain, és emberi beavatkozás nélkül bejelent, elhelyez a várakozók sorában. 12-ik vagyok.

Fül-orr-gége, ahol a múltkor is megszívattak: egy éve hazaküldött a doktornő, hogy majd jöjjek akkor, ha fáj a fülem. Nem volt elég, hogy fájni szokott, csak most éppen nem. Ennyit a megelőzésről, persze igaza van, mit vizsgáljon; felírt valami placebó fülcseppet.

12-en vannak előttem, ez 2 óra minimum. Gyanakvó arcú betegek a székeken, kollégák. Meghülyülnek a váróban, frusztráltak és bunkók lesznek a várakozástól, hát ezért, így találkoznak az orvossal, szavuk sem jön meg. Nem artikulál, vagy ha beszél, beszéde nem strukturált. Felajzott, felindult ennenmaga, érzelmei tiltakoznak. Elmegy a hangjuk, elfelejtenek beszélni, magukba zuhannak.

Hallásvizsgálatra jött, szép nagy füle van. Orros, viszket az orra.
- Leülhetek?
- Persze - és összébbhúzódok.
- Elférek, köszönöm.
Mintha megsértettem volna, hogy kövér.

Két katatón szemben. Később rájövök, hogy amíg ki nem nyit a pszichiátria kis kuckója a folyosó végén, a fül-satöbbiászat padjaira telepednek az oda, kurzív, várakozók.

Az egyik idős férfi, jávorpálosan oldalra fésült haj, ing és pantalló. Ül, egy botot fog a jobb kezében, a botnak T-alakban formázott markolata van, könnyebb reá támaszkodni, és ő ülve is reá támaszkodik, amidőn ül. A bal hóna alatt feszülő vállal szorított barna aktatáska, azt nem engedi, élete árán se. Az arca a felső sarok felé mutat, azt nem mondanám, hogy néz, mert nem néz, tekintete nincs, főleg mert csukva van a szeme, és magának hangtalanul énekel. Mozog a dallamra a feje, fel-felveti és leejti a koponyáját a szemöldöke irányába vezényli a taktust, hosszú, kitartott hangokat énekel, a beleélés miatt grimaszba húzódik a szája, a szeme végig csukva, nincs hallgatósága, nincs szégyenérzete sem, pedig az volt, biztosan. Nem derül ki, hogy mit énekel, sose derül ki; tátog, formálja a hangokat és elfeledkezik magáról, a helyről.

A másik görnyedten ül, maga elé mered, a két ökle egymás mellett összeszorítva, és hajlong, mint egy buddhista imamalom. Néha felnéz, megkeres egy tekintetetet, néha az enyémet találja meg, ekkor borzalmasan érzem magam, de nem bírja sokáig, a szánalmat és együttérzést sem bírja sokáig.

Ennek ismeri meg az orvos a társadalmat, egy lebutult populációnak; nem csoda, hogy hülyének nézi. És ez az egyik legbefolyásosabb szakmai lobbi.

Valami bűzhödt szarszag is terjeng.
Légy jó mindhalálig.
Tehetetlenek, segítségre szorulnak. A félelem, mint ártatlanság.