Text
én megtettem mindent, amit viszonylag kényelmesen meg lehet tenni

ocd

lásd még: város gép pajtás

Azaz egy öltönyös faszi vagyok az esti vonaton, az esti vonat az agglomerációba fut ki a Nyugatiból, élesek, jól fényképezhetőek a neonfényei, így viszi aludni a megfáradtakat, a másik m nem ül, az igazán megnyomorítottak a városban maradnak kapubejáróban, műselyem paplan alatt, hullámkartonon, magyarul erre abrev az M&M, megfáradtak és megnyomorítottak, és erre a modern vonatra ülök fel, és egy megállón át nem vagyok sorsuk közöse az ott utazóknak, mély szolidaritás-viszonylatokat öltönyben nem mellre szívva potyázok.

ilyen gyerekem lesz, ilyen eleven

A kiscsaj Potek. Minden kiscsaj potek, aki szemben jön, potek-klón. Ilyen lesz Potek, ez volt Potek, tanulom Potek (az accusativus ragtalanul divatos, 'szomat).

A kiscsaj a tableten egy olyan appal játszott, aminek mondatokat lehet mondani, és az app visszamondta őket torzított géphangon. Beszélgettek. Ritmusokat cseréltek. Gurguláztak egymásnak. A tizedik váltásra szélesen gesztikulálva artikulálatlan böfögésbe tekert közléseket zuhogtatott a kis kondenzátor-mikrofonra, és visított a válaszon. Összenéztünk. Nagyon jól szórakoztam, egy betűt nem sikerült olvasnom ezalatt.

Az anyja meg volt szokva a produkcióhoz, rendületlenül telefonált.

Akkor nekem ülést kellett váltanom, ebben a vonatban egymással szemben két hosszú sor van a közlekedő szakaszban, és arrébb kellett ülnöm, mert a térdemre felrakott lábamat kerülgették az újabb felszállók, és úgy szerettem volna pozicionálni magamat, hogy ne érintkezzünk, ne kenjem őket össze cipőtalppal. A volt ülésem pedig, a lehajtható segédülésem pedig gyönge rugózata által visszahajlani, emelkedni nem volt hajlandó. S ekkor odalépett a kiscsaj anyja:
- Visszahajthatom az ülést? Zavarja - és a gyerekre mutatott, hogy a gyereket zavarja. - Amin nem ülnek, azt vissza kell hajtani, mert zavarja. Csinál furcsa dolgokat - mondta félhangosan, nem a telefonba szánva, hanem nekem, próbálta kerülni, hogy belehallatszon társadalomtechnikai jellegű érintkezésünk a pici kondenzátor-mikrofonba, ami ezeken van. A mobiltelefónia évek óta nem képes hangminőséget javítani, mert minimálisan drágább bizbaszok kellenének az átviteli technológia analóg oldalára.
- OCD-s?
- Mi?
- Vonalra lép? A járdán - magyaráztam, és mutattam a kezemmel a képzeletbeli talpunk alatt a képzeletbeli járdán a valóságos repedéseket, szegélyköveket és fugákat átlépi-e a gyerek.
- Nem, még nem. De ami késik, nem múlik - tért ki, és sietve visszaült a saját oldalára, elintézve a magyarázatot, telefonálni tovább. Hosszú beszélgetés volt, olyan, ami hangulatok átadására és megerősítésére szolgál, de átfordíthatatlan fogalmi keretekbe.
- Nekem nagyon tetszik. Nagyon - mondtam a gyerekre mutatva, aki nagyon tetszett.

És öltönyben leszálltam Zuglóban, az esőszagú, meleg nyárba induló tavaszba indultam, nevettem a sötétben, mert ez mind nevetni való és csodálatos, úgy fúrtam a fejem a levegőbe, mint párnába saját ágyamban, a vasúti töltés oldalában megkerestem a csepegő esőtől összeborult töltésoldali efemer növényzetben az ösvényt lefelé, az ösvény nyílását Winettou emlékezete jelöli oda-vissza, átgaloppíroztam a vágányon, nem törtem ki a bokám a sínek között, lecsúszkáltam a keskeny cipőben az utcáig, ahol egy kutya várt rám pórázon, kicsi, nagyfülű kutya, a testes mamája monoton kétségbeeséssel próbálta rávenni, hogy ne ugasson rám, ez egy öltönyös úr (én), megy haza a családjához, kutya nem ugat, kutya sétál, sétál mondom - mondta; de a kutya ugatott, mint aki feltette az életét arra, hogy a töltésoldal a övé, mire is tenné fel?, ezek élete dimenziói, és visszamorogtam a kutyának kicsattanó jókedvemben, mert ma mindenem megvolt, amit 41 évesen, az élet értelme előtt egy évvel egy férfinek meg lehet lennie.