Text
én megtettem mindent, amit viszonylag kényelmesen meg lehet tenni

P1010649_web_hinta_mester.jpg

De nem tesz ez rosszat az agynak?

Ő, egy tinédzsernek nem nevezhető nő legalább másfél órát hintázott megállás nélkül a füles alatt a balatonfüredi strand hintáján, a tóval szemben. Legalább másfél órát. Svungosan, beleéléssel, markolta a láncot, melyeket nem veszíthetett a kizuhanás fenyegetése miatt, leggyakrabban behunyt szemmel, melyeket a csúcsponton fent (a szélsőértéken), neki- és kitárulkozva a víz látványának, nyitott ki rendszerint. A szemeit. Extázisa teljében közel lehetett menni hozzá, mint a dürgő fajdkakashoz: így láttam. Játéka gyönyörű volt. Ez volt a legjobb, amit életemben a szabadidő eltöltéseként megfigyeltem.

(szün)

Poteket hintáztattam a Ligetben a minap, és előttünk volt egy kisfiú, akit a nagypapája olyan erősen és vadul löködte, ál-duzzogó indulattal, hogy a gyerek jóval fejmagasság felett szállt. Ez ihletőleg hatott rám, adtam Poteknek is (bár nem ennyire vadul), és csodák-csodája nagyon élvezte, röhögött és visongott, később már a szél is zavarta, mert hunyorgott tőle. Szóval megszokta a hintát, addiktológiai eset, és fokozni kell az adagot, hogy hatást váltsunk ki, az endorfin nem születik magától, a lagymatag hintázás alatt csak nézelődik (bár azt is szereti, egyébként, jó magasan van).

Aztán felmászott a dombra a farönkökből vert lépcsőn, jó sok fok volt, 20-30, négykézláb teljesítette, álltam mögötte és védtem a rohangáló idiótáktól. Minden más gyerekől. Tényleg képtelenek néha kikerülni valamit, mutatni kell nekik, hogy merre menjenek. Az egyik megszólított, hogy "csókolom, te vagy a távirányítós autósnak az apukája?" Egy igen jól pozícionált kis gengszter egy piros dzsippet hajtott a betonon az előbb, nagy kockázatot vállalva, mert a fél játszótér a gépet akarta levadászni, de fürge volt az. Mondom: "nem, én az ő apukája vagyok", és lemutattam a négykézláb teljesítménytúrázó rózsaszín erőgépre, és még ezt is képes voltam határtalan ellágyulással és büszkeséggel tenni, mintha legalább az Everestet mászná és én lennék a Tendzing Norgaj.

(Ez a poszt címében úgy indult, mintha az Ekkernek írtam volna, s hát ezen a módon szerbusz, láttam egy rheinland-pfalzi olvasót a statban, talán.)