Text
én megtettem mindent, amit viszonylag kényelmesen meg lehet tenni

a kertészkedésről

lásd még: fel kellene dolgozni a gyerekkort

1984-ben vették meg a szüleim a házat, Apám 38 éves volt akkor, Anyám 34, én 11, az öcsém 7. Ebből a felsorolásból minden elem fontos, de most koncentráljunk a 38-ra.

Egy nagy telek volt, az első kőház a környéken, az erdész háza, az erdész nagyon sokáig őzet tartott a kertben, és aki a '70-es években kilátogatott a már egzotikus vidéknek számító városvégére, megsimogatta az őzet a kerítésen át. Én nem sokszor láttam a házat ebben az állapotában, amikor megnéztem (megmutatták a szüleim) pár hónappal az átalakítás előtt, 5-10 méteres bozótos állt sűrűn mindenhol. Egy dzsungel, amiben ösvények vezettek a kert különböző sarkaiba. A telek közepén egy hatalmas pajta, vagy istálló, amiben már régen nem laktak állatok, mert a Molnár nevű öreg erdész már régen nem tudta ellátni őket, és csak kóválygott a házban. Neki egészen biztosan szomorú volt, de megváltás a panelba költözni.

A dzsungelt letakarították géppel, és maradt a köves, növényzet nélküli erdei talaj, meg a sitt; van egy kép, amin Dollyval, a kölyök skótjuhásszal hancúrozunk a teherautók nyomában az udvaron, dupla vápát hagyott a keréknyom, télen beletettem a szánkót, megvezette. A képen egy szál fű nincs.

Apám Tarpán született, módos falusi iparos családban, de nem sokáig maradt fenn az egzisztencia. A háború, nagyanyám rossz házassága és a többi. De a gyerekkorát falun töltötte, és egészen 45-50 éves koráig azt hitte, úgy akar élni, ahogy gyerekként látta.

1984 után 10 év arról szólt, hogy rendbe tettük és gondoztuk a kertet. Először fel kellett tölteni és humuszt hordani rá, kiszedni a köveket, talicskában kihordani, füvesíteni, fákat és bokrokat ültetni. Aztán várni, hogy nőjenek, és locsolni, és nyírni hetente, minden hétvégén két óra, és fát vágni a fűtéshez. A kert lassan lett nyílt pázsitú teniszpálya, és a szomszédok örültek, mert rendeződött, meg jól nézett ki, meg milyen rendes emberek vagyunk, a szüleim meg talán büszkék voltak, hogy megcsinálták. Nekem ezzel ment el a kamaszkorom, hogy ki kellett menni és csinálni, mert részt kellett vennünk a miénk megmunkálásában, Anyám konyhakerti ötleteinek megvalósításában, és rohadtul nem értették, hogy nem érdekel.

Ez volt az egyik, amiért úgy döntöttem, hogy egyetemre elmegyek otthonról.
Fát vágni egyébként szeretek, és versenykörülmények közt is egészen faszán ment, de amióta tudom, hogy mit akarok, úgy gondolom, hogy nem érek rá.

Apám 45-50 éves kora között értette meg, hogy ő igazából nem szereti ezeket a melókat, és onnantól, ha tehette, tévét nézett. Megcsinálta, amit kellett, de nem szerette. Volt egy 500nm-es teniszpályája, amin a kutya se szaladt keresztül, mert a kutyának is megvoltak a maga elképzelései az életről. Aztán Apám meghalt.

Most vettünk egy házat. Én már az elején örülök, hogy a kert csak 40nm, és örülök, mert Potek örülni fog a hintának meg a zöldnek, és Sámlit nem kell lecipelni pisilni, ez is nagyon jó, és azt tervezem, hogy a kutyaszart összeszedem naponta, a fű le lesz nyírva néha, de nem fog zavarni, ha 20 centis. És annak is örülök, ha tervezgetsz és álmodsz, hogy ide buxus meg oda kaspó; de érted, én úgy gondolok erre a házra most, mint egy lakásra, amiből ki lehet engedni a kutyát pisilni és Poteknek jó a hinta, de nem úgy, hogy van egy kertem.