Text
én megtettem mindent, amit viszonylag kényelmesen meg lehet tenni

my long commute

lásd még: pajtás utazó utaz Lohmann

Nem tud jól aludni. Végül azért kelt fel... nem emlékszik, milyen gondolatra. Becsukta az ablakot. Míg a metróig ért, elbőgte magát megint.

A pizzásnál összezavarodott 5 forint miatt. Öt forint, bazmeg. Nem vette észre, hogy a pék a pultra tette, túl sokáig állt egy helyben, ránézett, de pitiánernek tűnt a szitu, csak rázta a fejét, röpködött a szőke haja, hogy nem, nem érdekes, és akkor a pék megmutatta, hogy ott van a tányéron.

Hatékony, az tudna lenni a f6-os felkelésekkel. Ha rá tudná venni magát. Elképzelni el tudja, hogy dolgozik, mint állat. Beletenné magát áldozatnak, termelne, szakadna bele.

Neki van a legnagyobb fülese a metrón. Meglehetősn' komikus lehet vele, mosolyog magán. Bámul bele emberek arcába, ők is az övébe, bár kevésbé szemérmetlenül. Mindenki zenét hallgat, több-kevesebb odaadással. A szőke lány vigyorog, a kedvenc száma jön a tracklisten.
Hasonlat: úgy vigyorog, mint akinek a kedvenc száma jön a tracklisten.

20160929_062814_web_tokeletes_csalad_bw.jpg

A szakdolgozatot a zenei elragadtatás arckifejezéseiből fogja írni. A metró mellérendelő algoritmusa meglepő gyakorisággal állít elő tökéletes családokat, vagy klasszikusan családnak nem mondott emberi közösségeket. Ez egy patriarchális közösség: uralkodói atya, beleragadt nő, kiugrott tinilány. Az emberi közösség meg: random mellérendelés.

A sokszori ismétlésben unalmassá vált, ugyanolyan csajok. Alig van valaki az utcán, akiben lenne fantáziát. Ülnek egymással szemben és élénk fecsegésben magyarázzák az életüket. Mintha gyakorolnának valamire, és amit csinálnak, az nem igazi vagy nem számít sehol. Megutálni a pasikat is elég azután, hogy megkapod őket. Az ég ugyanolyan mindenhol, legfeljebb tisztább. Tépett tollú varjú billeg át rajta. Délután esni fog, jó sok.

Önsajnálat, helló. Úgy fogok magamba záródni, mint a kagyló. Néha kidugom azt az egyetlen lábamat, arrébbmegyek.

Sétál a Batyitól a cégig. A rakpart gyakran büdös, lófaszt friss a levegő. A fények szépek, a Margit-hídra felkapaszkodó villamosok munkája, a felhők, a reggel északnak húzó repjáratok Pest felett. Van élet, magyarán.

Nagyon gyorsan alkalmazkodott, jól áll neki a prolilét. "Proli", bazmeg, már én is azt mondom, hogy proli. Gyors szégyen, szinte technikai. Panel, busz, kiskoszos abc: ezt érti alatta. Alig alszik, az jól jön a munkának. Sötét van, egyik nap esik, a másikon nem, ki kell sétálni a megállóba, 10 percenként jön egy busz. Meg kell mutatni a bérletet, ez is. És megnyomni a metró ajtaján a gombot, ennyi kurva felesleges mozdulat. Ruhát egyhetes hátizsákban hord magával, a cipőben és a kabátban meg kell bízni, és nem lehet sűrűn cserélgetni. Van zenéje, az mozgatja. Emberek arcába belebámul, az szórakoztatja. Rengeteg energiája és ideje van gondolkozni.

A betegségtől fél egyedül. De amit nem lehet gyógyítani aszpirinnel, abba vagy belehal, vagy kifekszi. Egyelőre meleg van. Bár világosban és fejfájással már nem olyan lendületes és felkavaró az egy órás utazgatás, mint sötétben.