Jó napunk volt, hosszan mesélte kórházi kalandjait, az Uzsokiban volt, hallgattam, élveztem az előadását, gyerekhangon beszélt, kicsit szeretett. Pedig próbálja tartani a haragot, egy seggfej vagyok, és emlékeztetnie kell magát erre, amikor szeret, de ma jó napunk volt. Elmentünk a Katicába marlenkázni.

Vannak ilyen trükkjeim, reggel megfogom a kezét az utcán munkába menet; hozok neki virágot, a virágkötészet a konstans '90-es évek ever, és ha találok egy kis, kerek, félgömb alakú csokrot, amit amúgy szeretek, a szakemberből párolva feltörő sértődések közepette le kell szedetni róla a szalagokat és a műanyagot, de basszad meg, legyen ízlésetek, nincs, így is kétezer forint. Hagyok neki egy cetlit a kanapén, hogy szeretem, ezt nem lehet direktben leírni, mert nem vagyunk szappanopera, sorozat vagyunk, de nem szappanopera, de valami hasonlót, esetleg, hogy "puszi", amikor komolyan hatni akarok, de amikor csak hozom a formámat, akkor valami sarkosabb esztétikájú technológiai metafórát. És a csoki illetve sütemények. Így csinálom a bűnbánatot és megvesztegetést.

Ma ment a hasam. Rohangáltam a wc-re, este elmeséltem neki, Sz.J itt röhögött. Próbálok neki olyanokat mesélni, ami kielégíti a bosszúvágyát, mert szeretem.