Fekszek a gép alatt csavarhúzóval, fejem felett a nap, mindenhol csend, a csendben benne az ilyenkor otthonos fűnyírók és flexek, az első küszöb alól kiszedtem egy fél kiló földet biztos. Nem értek hozzá, hogy kell-e ilyet, érdemes-e megbontani a sárhányót, egyszerűen zavart. Annyi föld jött ki belőle, komolyan, meg lehetett volna művelni.

Jött egy apuka a kertvárosi csendben, kézen fogva vezetve kb. 6 éves leányát, és a lányka megkérdezte, mit csinál a fekvő bácsi?
- A bácsi autót szerel - válaszolta apuka, és olyan meleg, megértő együttérzéssel nézett rám, mint soha senki.

Hogy te is. Hogy te és én egy vérből valók vagyunk, sorsunk közös. Ikonikus pillanat, mely bevezeti a gyermeket az élet nagy igazságaiba, azonmód megállt a kezemben az ütő.
(És most feledkezzünk el a bácsizásról.)
Sosem éreztem még ilyen közel magamhoz vadidegen embert.