Ez az öncélú küzdelem... Én tudom, hogy egy liberális világ, az azt képzeli el, hogy a világ, az vetélkedés, és a világot mindig barikádnak képzeli, ahol a barikád két oldalán az emberek pofozzák egymást [itt elégedett hangsúlya van, élvezi a plasztikus képet, a felfújt orcák érintését a tenyerekben - mint aki régen tartalékolt poént süthetett el]. Én nem hiszem, hogy a világot a barikád viszi előre, én egyébként a versenyben sem hiszek, tudom, hogy ez rendkívül retrográd nézet sokaknak a fülében; én úgy gondolom, hogy a világ, az az egyetértés, esetenként a kompromisszum, és a kipróbált megoldások és kipróbált emberek... mögötti, valamilyen... érzelmi egység [vizsgálja az érzéseit és szavakat keres, őszinte pillanat]. Az egyházat 2000 éve ez tartja ö, össze, ö, és a sikeres államokat a tört..., az általunk ismert történelem során is, mindig olyan karakteres emberek vitték, akik mögött volt egy érzelmi egység. Ezen, hogy valamilyen csinált verseny... ugyanúgy, ahogy a magyar gazdaságban nem jött be a... a, ez az öncélú verseny, nem hiszem, hogy a magyar közéletben ez... ez... ez bármiben jobb lenne [félrenéz, a fűre vagy a kamera mellé, amikor a következő állítmányt keresi]. Lehet csinálni, persze, lehet... nem, nem, de az egészet nem csak a nyilatkozat kedvéért mondom, ez a legbelsőbb meggyőződésem, hogy ezek a, ezek a "mérjük össze egymás tudását", amikor az egyiknek van ismerete, a másiknak nincs, egy ilyen... szóval nem, ezek nem, ezek csinált dolgok.

(Fónagy János, kvázi fejlesztési miniszter államtitkári besorolásban. Fejlesztési. Majdnem nyomdakészen beszél a 444.hu-nak; átgondolt, érett véleményét adja át, előadása nem tűnik konzervnek. Szó szerinti leirat.)