Mikulásvonat, úgynevezett gyerekprogram, amit élelmes kultúraszervezők (ezúton is gratulálok az életképes ötlethez) szerveznek és unatkozó szülők cipelik oda gyermekeiket, hogy szépen teljen az idő. Fizetett gimnazisták és egyetemisták tánccsoportba tömörülve produkálják magukat egy kisebb színpadon, majd krampuszjelmezben szórakoztatják a gyermekeket fent a vonaton. A műsor ezen kívül a szokásos: énekelni kell vagy verset mondani a télapónak, mely igényét a szőrös kövér pacáknak a saját gyerekkoromban minden alkalommal hevesen gyűlöltem. Ámde az volt mondva, hogy ha igyekszem, azt csokoládéval jutalmazza, és én be voltam kerítve.

És most ezt teszem a gyerekemmel. Na jó.

A vonaton fűtenek, kellemes.

Poteknek nem akartak matricát adni a nevével, meg kellett rángatnom a krampuszlány vállát, és kikövetelnem az egyenlő bánásmódot, azt mondtam neki: kisasszony, matrica! - mire bólogatott és adott egy öntapadós cetlit, amin az állt: Katica. Potek el lett nevezve Katicának.

Aztán amikor a Télapó, egy langaléta, feje búbjáig vattaszőrös egyetemista, midőn mellénk ült, és Simon, majd Tereza egy-egy gyöngécske Jingle Bells-produkcióját jutalmazta, és Potek megint kimaradt a jóból, és csak határozott fellépésemre kapott ő is csomagot (mondtam a Télapónak: csomag! - és a gyerekre mutattam félreérthetetlenül, és a Télapó, kerülve a botrányt, a zsákjába nyúlt; zsák-zsák, teli zsák stb., nem volt nehéz terrorizálni) (Potek most múlt 3 hónapos, nem fogja megenni a Sportszeletet, én fogom megenni a Sportszeletet). Később nőm tájékoztatott, hogy nem vettünk a gyereknek olyan jegyet, mely a csomag árával drágább, mint a normál jegyár, így határozott fellépésem egyszerű erőszakosság volt, s jogtalan előnyökhöz juttatott. (Ismét hangsúlyozom: engem. A csokit azóta megettük.) Annyira már nem is vagyok büszke, de ott és akkor harcoltam, mert harcolnom kellett, igazságtalannak éreztem, hogy csak azért, mert kicsi, nem kap. Nem énekelt, igaz, de más gyerekek sem énekeltek mind, kuss legyen.

Volt egy szőke kislány, aki két versszakban vitte végig a "Télapó itt van" c. kommunista dalocskát, igen meggyőzően, többen megtapsoltuk. A gyerekdalok menthetetlenül az 1950-1990 közti időszakhoz kötődnek, s így a komcsikhoz, mint minden, ami emancipáció ebben az országban (a nők szavazati joga, a földosztás, a termelő osztályok társadalmi mobilitása és felsőfokú iskolázottsága, a közműszolgáltatások faluhelyen, a 20-ik századi jólét kiterjesztése a népesség többségére - csak úgy érzésre a lista). Jézuska esélytelen, s megérdemelten, hiszen a télapónál is sokkal kínosabb magyarázat arra az egyszerű tényre, hogy szeretteinknek ajándékokat szoktunk adni, mit kell ezen mitologizálni?

Az ilyen események nagy részét a fényképezkedés tölti ki, meta az egész, az esemény nem áll másból, mint magának az eseménynek a részvevők általi önfényképezésből, ezzel el is megy az idő. Mi is rajta vagyunk pár pixelen. Szépen eltelik, ma is történt valami (semmi).

Potek elvolt a vonaton, a meleg, a zsivaj, a mesterségesen fokozott hangulat ugyan magával nem ragadta, de szórakoztatta, és szépen ült az ölemben végig. Elnézte nekünk e csacskaságot. Az ablak tetszett neki kifejezetten, elbámészkodott a szaladó fákon, mozi, mondom neki, Potek, mozi, ingyen fahrt, ez az, amikor minden szalad előtted, és csak ülsz, és mégis mozgás, Newton II. Ajándék ez, általában neked kell erőfeszítést tenned, hogy történjen valami, meglátod majd.

Hazafelé nekiindultunk gyalog, a Széchenyi hegytől a Hűvösvölgy felé követve a keskeny nyomtávú sínpárt, de ribanc szél fújt és hiába kötötte Sz.J a nyakamba a gyerek pelenkáját, fáztam. Ilyenkor mellkasomon a hordozóban függ Potek, kívülről a kabátom borítja, belülről mellszőrzetemből párolgó hő fűti, de az én nyakam szabadon marad, ott nem ér össze a kabát. Valahol harmadúton betértünk az egyik állomásra, ahol a remekül szórakozó és nagyon aranyosan udvarias úttörővasutas gyerekek beinvitáltak ("a váróban mégiscsak fűtés van" - mondta, szemüvege volt, magas és esetlen mozgású, ezúton is köszönöm), a tűzifás ládán pelenkát cseréltünk és megetettük a gyereket. Tábori romantika. A cumin, mint tápszivattyú csüngött, a szél és az egésznapos mozgalmasság elfárasztotta, evett a szentem. Majd megjött a vonat és lecsattogtunk a P+R parkolóba.