A hal testét körbeöleli életet adó közege, lubickolik s ficánkol benne, levegőt vesz a víz alatt, teste teljes felszínével válik eggyé a közeggel, s mártózik a mozgás gyönyörében, egy lételem élteti. Ha a felszínre bukkan, tekintete karcolja az eget vagy nagyon merész/szerencsés/szerencsétlen egyedek esetében akár a partot is, máskor mélyre merülve ajkával és hasi úszóival a medernek ütközik, de élete a térfogatban, háromdében játszódik, s ebben van ugyan irány, van a gravitáció okozta polarizáltság, ám számos a dimenzió és a közegellenállás egyenletes.

Ugyanígy a levegő madarai, kik nem vetnek, nem aratnak stb., a jobbra és balra, az előre és hátra nekik egyre megy, és ezzel együtt a fent és a lent, ki-s-kinek, ha madárszemély vagy, erőfeszítéssel ugyan, de járható. Bukdácsolhat, foroghat, kanyarodhat, zuhanhat vagy emelkedhet - közege határáig, természetesen, a határon puffan vagy a levegő fogytán-megritkultán elfárad majd lehull.

Csupán az ember van talpával, súlya terhével, lomhán és elrugaszkodhatatlanul a földfelszínhez tapadva az örök határfelületen. Minden lépésével létezése határához koppan. Élete dimenziói eggyel kevesebb. Körmozgása csupán bukfenc, piruett vagy cigánykerék (a 3 lehetséges ortogonális tengely szerint). Elszakadási kísérletei halmazát nevezi szabadságnak, sóvárgása beteljesültét úszásnak vagy röpnek.

Még az éppen vízen úszó kacsa sorsa is kellemesebb. Sőt, egy erős kacsáé csak igazán a világ. Az ilyesmi nem való mindenkinek.