Megjegyzem, én is tüntettem már ki konspiratív és hatalomtechnikai megfontolásokból. Nem volt magas állami, hanem közepesen alacsony állami volt. Én sajnos csak ilyen közepeset tudok kitüntetni. Ám a gesztus sajnos nem hozta meg a várt eredményt. Átvette, de semmi hála, a mocsok. Nagyon bosszantó volt, még a cinizmust is elrontotta. S nem azért, amiért a Kertész, hanem mert ez észre se vette, az ostoba. Odament, átvette, és azt hitte, hogy elismerés. Nem, megvesztegetés volt.

Nem vagyok szimpi.

Ez a mostani izé se szimpi. Kertész nyert a "nem tudtok-e egy híres zsidót, akit viszont ki lehetne tüntetni?" konteszten, most, a Szabadság téri emlékmű konkrét, nemzetközileg is hírértékű és totális kudarca után.

Szóval az írót akkor, azt hiszem, nem tudom majd annyira tisztelni, mint tisztelhetném. Ezt sajnálom. (Tisztelni, meg olvasni, vagy egyenesen megtanulni egy verset, az más, egészen másképpen hatol az intimszférába, olvasni ti. egyedül olvasok ( = ez egyenlő szabadsággal, ez a harmadik szabadság-definícióm). Olvasni eddig sem akartam, akkor sem, amikor a Nobel környékén divatos volt. Beleolvastam, és nem győzött meg.)

Most már tényleg csak annyi az érdekes, hogy ő maga mit mond majd nyilvánosan a dologról. Na, arra kíváncsi vagyok.

Halott magyar írókat szeretek olvasni, azok már nem kenik össze ganajjal a szövegeket. Élőket csak akkor, ha tényleg nagyon-nagyon tetszik a könyv, és képesnek érzem magamat éjjel lemenni érte a sarki benzinkútra, ahol a szolgáltatás keretében leteszik nekem, és a szunyókáló kutast kell érte felébreszteni, az olyan romantikusan film noir. Vagy az enk1du kifejezetten ajánlja, az még a másik lehetséges mód.