A hév zsúfolt. Felszáll és kihúzza magát, magasan tartja a fejét, tömzsi, de nem apró ember, csak kicsit alacsonyabb az átlagnál. Fekete inge, sötét kordnadrágja mintha egy más évszakról vagy nordikus szélességről szökött volna ide, mint ki repülőn érkezett s nem volt mód ruhát váltani. Mint az új plébános/lelkész, ki az internátusból hozza komfortját s az új szolgálatban még csak tájékozódik, mint a póstagalamb. Hanem a kalapot nem veszi le, perc múlva orcáján csöpp szalad le, izzadik. De nem veszi le. Értelmezésem szerint a hév, az zárt tér, ott levesszük.

Lefényképezni nem lehet, emelni kellene az optikát. Nem mutatom meg.

Leszáll. Erősen jár, erőből, talpra teszi le lábait egymás után, onnan felesleggel nagyot emelkedik és ügyetlen átbillen súlypontján minden lépésben. Na ekkor veszi le a kalapját és másik keze eres hátával végigtörli homlokát, csiklandozta. Hát ezeket én fel nem foghatom, idegensége bayeri feldolgozhatatlan, öltözködési migráns.