Text
én megtettem mindent, amit viszonylag kényelmesen meg lehet tenni

Epokitt

lásd még: gép pajtás a módszerről

Felnőtt férfiak azzal töltik idejüket, hogy nem túl értékes törött tárgyakat próbálnak megjavítani. Ma, az alkatrészcsere, a tárgycsere, a tárgycserével életmódcsere korában. Eltörött a gyereketetőszék? Megragasztod. Eltörött a radiátor tekerője? Megragasztod. Eltörött a hegedű? Elénekled és megragasztod.

p9140333_web_epokit_bw.jpg

Egy nem túl jó fülhallgató törött abroncsának problémája merült fel a képen. Az egyik fogja, a másik illeszti és keni. De tényleg, ez a füles szól olyan jól, hogy érdemes legyen vele ennyit szarakodni?

Tudod, mi a megjavítás? A megjavítás azt jelenti, hogy a tárgyat, aminek volt egy funkciója, amit használtál valamire, de amit már nem lát el, mert elromlott; és van egy geometriája, ami hibás - ezt a tárgyat felbontod kisebb tárgyakra fejben (az agyadban) majd a gyakorlatban is, azaz szétszeded még kisebb tárgyakra, amiknek kisebb funkcióik és kisebb méreteik vannak, és ezeket a kisebb funkciókat és geometriákat úgy rendezed össze újra (először fejben, az agyadban, majd az anyagban) (agyadban majd anyagban, ezt is le lehet énekelni, kitérő vége), tehát az alkatrészeket úgy rendezed újra, a geometriákat úgy módosítod (agyban, anyagban), hogy megkapd az eredeti funkciót. Ez a játék az igazi szerelés általános elmélete.

Az epokitt kéttével kétkomponensű, epoxigyanta-alapú ragasztó, mindent megragaszt. Mindent, ez a konkrét isten. Apám 7 éves koromban megpróbálta összeragasztani a piros műanyag gyermeksílécet. Hát nem sikerült, merev lett, mint a kő, az első huppanóban eltörött. A mérnökök hisznek az anyagban, azért próbálják meg.

 

süti beállítások módosítása