Az egyik horgásztartó tövében lettünk figyelmesek, a deszka stég tövében, a pallók fölött áthajolva.

A hím folyami géb kicsi mélyedéseket ás magának a part közeli sekélyesben, a farkával serényen motollálva felkavarja az iszapot, és úgy. Elkergeti onnan a konkurenciát, a fészket foglalni nem tudó kisebb hímeket rövidebb kitörésekkel hajtja messze, majd hirtelen modort vált és nyájasan várja a nőstényeket. Nehéz lehet ez, ezek a párzási hangulatváltások. De a nőstények megjönnek, esztétikusan a fészekbe úsznak, hasukat a felszín felé fordítják és a rájuk úszó, rátapadó hímmel együtt, egy ritmusban, kis átmérő körül igen erotikusan körbe-körbe forognak a fészek kicsi tányérján, majd a nőstény távozik.

Ezt figyeltük meg nagy csendben, nagy csodálkozással, minuciózus moccanatlanságban. Az én elmém mást sem csinált, mint megtorpan és megtapadt valamin, állandóan meg van torpanva. A buddhizmus magyarázói szerint ez nem jó.

Kiskörén pedig, hogy lehajolt a rigó, és megnézte a lába közt, hogy odaszart-e. Hogy tényleg odaszart-e az imént, ez a kérdés volt a mozdulatban, nem hitte el a belső érzést a rigó magának.