Akkor voltam a legboldogabb az életemben, amikor varrtam.

A Vajda Péter utcában volt a tanfolyam, bent a józsefvárosi dzsumbujban, fizettek érte, OKJ-s kiugrási és megkapaszkodási kísérlet volt, adtak félmillió forintot, hogy elvégezzük a tanfolyamot. Korábban, amikor jelentkeztem, még nagyon jó helyen volt, a Corvin megállónál, de rájöttek maguk is, hogy nekik az túl jó és kimentek messzebb.

Három nő vitte a képzést, mind a hármat Évikének hívták. Elegük volt már az Évikékből. És a főnökasszony, egy göndör, idősebb nő. Az egyik szabást tanított, a másik varrást, a harmadik már nem tudom mit, ja, divattervezést. A divattervezők maguk fizették a tanfolyamot, nekik nem járt az állami támogatás.

Mindenki beszélt a tanfolyamon.

Tiszta helység volt, minden foglalkozás után felsöpörtünk. És olajosak sem lehettek a gépek, mert összefogták volna az anyagot.

Gyorsvarrógépek voltak, szürke, kopottas fémtömbök, alul a búgó motor, meg a pedál, amit lábitónak hívtak. Egy ipari varrógép csak egy dolgot tud: gyorsan és egyenesen varrni, cikk-cakkot nem, arra egy másik gép volt, az interlock.

Volt egy nagyon jó nő, magas és hosszú hajú, olyan jónő-formája is volt, akinek volt egy kinyalt csávója, és a nő állandóan arról mesélt, hogy a szilvesztert egy dunai hajón szeretné tölteni, ahol zene szól és tűzijátékot lehet bámulni a víz felett, és vacsoráznak, de a csávója otthon akart rockzenét hallgatni és kefélni szilveszterkor, és sose mentek a Dunára hajón vacsorázni. A nő mindig azon jajveszékelt, hogy sosem fogja felvenni az estélyi ruháit.

Volt a Gitta, egy mocskosul nagydarab, cserfes szájú cigány nő, aki arról beszélt, hogy korábban rákja volt és minden nap vért pisilt. Nagyon lelkes volt, otthon is varrt és tényleg megtanult varrni az ipari varrógépeken is, és varrni tudott magának ruhákat, ami testalkatát tekintve nagy segítség volt neki, ekkora darab emberre nehéz ruhát venni. Jó hangja volt, esténként lokálokban énekelt édeskés és szeretetteljes slágereket, kicsit meg is szedte magát és tudott venni egy lepukkant panellakást a legrosszabb kőbányai lakótelepen, és összejött egy rokkantnyugdíjas férfival és nagyon boldog volt emiatt és a lakás miatt. A rokkantnyugdíjasnak is elmesélte, hogy vért pisilt minden nap. Neki is minden nap elmesélte, mert azt hitte, hogy az övék egy nagy szerelem, és nem szerette érteni, hogy a lakás miatt növekedtek meg az esélyei.

Csupa nő volt a tanfolyamon, majomsziget.

Volt egy másik nő, aki fodrász volt, házhoz járt hajat festeni, meg volt beszélve, hogy a kuncsaft milyen festéket vegyen, azt rákente, bedolgozta, de sosem sikerült olyan színűre, mit tervezték; mire a fodrász lebaszta a kuncsaftot, mint a pengős malacot, hogy hogy lehet ilyen festéket venni, meg egyáltalán, az élet. Sosem volt megrendelése másodszor is.

Volt a Marika, egy alkoholista, nagyon ritka, csomókban álló hajjal, mindig mindent elrontott, és akkor az Évike megkért, hogy segítsek neki, hogyan kell kitűzni a zsebet, és akkora Marika hálásan nézett, de újra elrontotta. Sokat hiányzott is a tanfolyamról. Volt egy kislánya, egy már felnőtt lánya, akit a kislányának hívott mindig, ő a kislányáról beszélt, de már nagyon régóta a szüleivel élt, akik eltartották, mert elvált, de a kislánya rábeszélte, hogy menjen el erre a tanfolyamra.

Volt egy nagyon fiatal nő, neki is volt pasija, de az csak arra használta, hogy elvitte a család különböző ingatlanjaiba takarítani. Másfél-két hétig le se szarta, aztán felhívta, elvitte egy családi házba, hogy kitakarítson, aztán a végén meg is dugta, gyorsan, szívességből. Ez a lány kicsit fogyatékos is volt, no egyik sem volt nagy ész, de ő azért fogyatékos is volt.

És volt még a Szilvi, akinek szőke haja volt és telt szája, és a portás udvarolt neki, az egyetlen férfi a tanfolyamon, és a portás azért udvarolt neki, mert azt hitte, hogy a Szilvi majd leszopja. Le is szopta végül. A sorsoknak be kell teljesülniük. A portás mindig meghívta kávézni, vett neki kávét az automatából. Egyes férfiak olyan előzékenyek, hogy megelőlegezik a kávét.