A párbeszéd gyengédsége és egyben kegyetlensége. Anyád szeret, de mi lenne, ha nem négyesötös lennék, ahogy vagyok?

Cica, megnézhetem az ellenőrződet?
Ne mondj cicának. Meg.
Lehajol, kibányássza a fia hátizsákjából a kis füzetet, az ellenőrző pont úgy néz ki, mint 20 éve, lapozgatni kezdi, mint a főtörzs a személyit (régen) (a hasonlat ma már nem érvényes, a személyi ma már nem lapozható) (viszont 18 éves korodig ellenőrződ van, ellenőriznek, még ez jutott utólag eszembe).
Belelátok a lapokba, négyes-ötösök, több az ötös, bár csak minden második lap látszik felém. Nincs sok jegye, tárgyanként 2-6.
Hányast fogsz kapni matekból?
Ötöst - mutatja az ujjain.
Megadja?
Bólint.
Anyu lapoz tovább, türelmetlenül susognak a lapok a metróüvöltés alatt.
Töriből mikor feleltek?
Mostanában.
Anyu nem elégedett, választ várt.
Mikor fogjátok megkapni a természetizé témazárót?
Rázza a fejét, nem tudja.
A srác végig a csövön lógott, guggolva, félig hanyattesve, két kézzel a csőbe kapaszkodva, a hátizsákja lelógott a földre. Okos fiú volt.

Megmasszíroztam a lábát. Kicsi és puha lába van, rövid (36-os), és erősen ívelt, boltozatos. A lábujjai szintén rövidek, de nem vastagok, a körmök babszemei játékosan ücsörögnek a húsrudak végein. Majdnem húsrudacskát írtam, de ez a szó foglalt a hal- összetételre. És amikor megmasszíroztam az egyiket, az egyik lábát, a balt, egészen biztos voltam benne, hogy az a lába jobban érzi magát, mint a másik.

Elképesztően puha bőr van a lábfején, selymes tapintású, sima, betapintásra hűvös. Nagyon jó érzés fogni, vagy hozzá érni, arra gondoltam, ilyenből kellene cipőt csinálni. Tökéletes lenne. Csak SzJ lába kicsi. Keresnem kellene egy 41-es lábú, fiatal nőt, és abból.

A Winnetouban van egy arc, akinek nevére már nem emlékszem, s aki mexikói szokás szerint - állítja May Károly, azért vagyok biztos benne, hogy ő, mert James Fenimore Cooperre nem voltak jellemzőek ezek a hasbaakasztós sztorik -, szóval aki olyan csizmát viselt, aminek nem volt talpa. Azzal magyarázta, hogy hisz úgyis álladóan lovon ül, minek. A csizmát egy frissen elhullt marha lábszáráról vágta le, azonnal megnyúzva az állatot, és a még gőzölgő marhalábszárbőrt eligazgatta a saját lábain, rátekerte-hajtogatta; s az rászáradt, felvette vádlija-bokája-lábfeje formáját, tökéletesen idomulva ahhoz, nem tört, nem szorított, nem lötyögött, s ott maradt örökre. Többet nem vette le.

Nincs ítélet a boldogságról, hogy boldog vagy-e vagy sem. Csak a halmozódó tapasztalatok vannak, a jók és a rosszak, és az egyre nagyobb és feldolgozhatatlanabb tapasztalat, amit hurcolsz. Aki megütött és enned adott, nem semleges személy, nem egy cselekedeteit egyensúlyba hozó személy; az egy olyan személy, aki megütött majd enned adott, legfeljebb a sorrend érdekes. Az ellentétes benyomások nem egyenlítődnek ki. Nem nullázódnak. Nincs egyenleg. Eredőjük nem nulla, mert nincs ilyen rendezésük, nincs olyan művelet, ami eredőre vezetne. Nem oltják ki egymást. Nem oldódnak fel és nem nincs megkönnyebbülés. Nincs újrakezdés. A felejtés egérút, cheat, megfizethető könnyítés, de az ára drágább, mint amennyivel segít. Minden úgy marad, ahogy történt, minden megvan egymás mellett.

Délután a Ligetben találkoztunk, összekent fagylalttal. Kapott hozzá kanalat, persze csokoládéhoz, a fehér ingemre fröccsent, mert egyszer csak az egy kanala helyett kettő volt a kezében, és úgy megijedtünk, hogy a másikat honnan szedte össze, amiből huzakodás lett és rámfröccsent. Ahh, pedig addig a vállalati kultúra mintapéldánya voltam porcelán fehér ingben.

Nagyon szépen motrozik már, a lábai könnyedén, alig érintve úsznak a talaj felett, ezt szeretem benne, ezt a hibátlan testtartást és könnyedséget. Semmi mást nem csinál motrozás közben, csak motrozik. Leginkább nem aggódik és nem szorong. Bámészkodik, sokszor meg-megáll, de nem gondol másra, csak a haladásra, az egyenletes sebességére, és elégedett. Alig tűnik izmok feszülésének és ernyedésének, erőlködéstől ment. A motr szinte magától megy, elég gyorsan, a sétatempónál gyorsabban, nekünk mindig rövidíteni kell, ha követjük.

Ma véletlenül találkoztam Nun Andrással, aki szerintem egy nemzeti hős, és megebédeltünk. Gratuláltam neki, és mondtam, hogy szerintem ő egy nemzeti hős. Keveset evett, a boldogság felől kérdezett (kitértem, szerintem az életvitel értékelésekor nem dimenzió), optimistának mutatkozott, de fröccsmeghívást nem fogadott el.

Szabó Benedek és a Galaxisok: Legszebb éveink (2015). Igen, ez jó. Olyan kis primkó, de rendben van. A csehtamási hagyomány, plusz Simon & Garfunkel (témaválasztásban és átlagos egyetemistaságban).

Nulla forint.

- Ma este tornázzál. Sokkal jobban segítene visszanyerned az önbizalmad mint a munka. Neked nem az agykapacitásod a frusztrációd, hanem a tested - írta SzJ nekem..

Utóvégre meg fogom szokni ezt az amplitúdót. Tegnap méregkeverőnek mondott, feltette a kérdést, hogy én Jágó vagyok-e az operában, vagy Desdemóna, hát egyik sem. Másszor meg jót ír nekem. Ő ilyen. Szedhetne rá pirulákat, antidepresszánson él a fél világ, nem nagy ügy, mondhatnánk, boldogabbak lennénk, de megalázottnak érezné magát, mint kezelésre szoruló beteg. Úgyhogy kileng, teste szermentes, én elviselem, várom a jó napokat.

Nem vettem magamnak egyetlen könyvet sem. Még A. és B. Sztrugackíjt sem. Csak sétáltam az esőben a körúton és megvettem a Nyugatinál Frau Berner 4-ik kötetét, az őszit. Piros a gerince. A télé kék volt, a tavaszé zöld vagy sárga, a nyáré sárga, nem, a nyár volt a zöld, tuti. Szeretem Poteket, rá költöm a pénzemet, amit mint férfi, szó nélkül hazalapátolok, neki veszek meg dolgokat. Hát ki más az, aki állandóan és mindig játszani akar velem? Érted, változatosat és érdekeset. Ezért keresi a társaságomat. Hát ki még ilyen megfelelő nekem?

A sárga pöttyös állatok a kedvencei, a zsiráf és a gepárd. Tegnap én lehettem a gepárddal, ám ő az orrszarvúval és a zebrával volt. Erős csapat, nem nyerhettem.

Az új kötetet eldugtam a könyvei közé, hogy megtalálja és meglepődjön. Kíváncsi vagyok, hogy érti-e a meglepetést, és mit szól majd.

Visszautasítom a föltámadás lehetőségét! Még nem haltam meg.

1984-ben vették meg a szüleim a házat, Apám 38 éves volt akkor, Anyám 34, én 11, az öcsém 7. Ebből a felsorolásból minden elem fontos, de most koncentráljunk a 38-ra.

Egy nagy telek volt, az első kőház a környéken, az erdész háza, az erdész nagyon sokáig őzet tartott a kertben, és aki a '70-es években kilátogatott a már egzotikus vidéknek számító városvégére, megsimogatta az őzet a kerítésen át. Én nem sokszor láttam a házat ebben az állapotában, amikor megnéztem (megmutatták a szüleim) pár hónappal az átalakítás előtt, 5-10 méteres bozótos állt sűrűn mindenhol. Egy dzsungel, amiben ösvények vezettek a kert különböző sarkaiba. A telek közepén egy hatalmas pajta, vagy istálló, amiben már régen nem laktak állatok, mert a Molnár nevű öreg erdész már régen nem tudta ellátni őket, és csak kóválygott a házban. Neki egészen biztosan szomorú volt, de megváltás a panelba költözni.

A dzsungelt letakarították géppel, és maradt a köves, növényzet nélküli erdei talaj, meg a sitt; van egy kép, amin Dollyval, a kölyök skótjuhásszal hancúrozunk a teherautók nyomában az udvaron, dupla vápát hagyott a keréknyom, télen beletettem a szánkót, megvezette. A képen egy szál fű nincs.

Apám Tarpán született, módos falusi iparos családban, de nem sokáig maradt fenn az egzisztencia. A háború, nagyanyám rossz házassága és a többi. De a gyerekkorát falun töltötte, és egészen 45-50 éves koráig azt hitte, úgy akar élni, ahogy gyerekként látta.

1984 után 10 év arról szólt, hogy rendbe tettük és gondoztuk a kertet. Először fel kellett tölteni és humuszt hordani rá, kiszedni a köveket, talicskában kihordani, füvesíteni, fákat és bokrokat ültetni. Aztán várni, hogy nőjenek, és locsolni, és nyírni hetente, minden hétvégén két óra, és fát vágni a fűtéshez. A kert lassan lett nyílt pázsitú teniszpálya, és a szomszédok örültek, mert rendeződött, meg jól nézett ki, meg milyen rendes emberek vagyunk, a szüleim meg talán büszkék voltak, hogy megcsinálták. Nekem ezzel ment el a kamaszkorom, hogy ki kellett menni és csinálni, mert részt kellett vennünk a miénk megmunkálásában, Anyám konyhakerti ötleteinek megvalósításában, és rohadtul nem értették, hogy nem érdekel.

Ez volt az egyik, amiért úgy döntöttem, hogy egyetemre elmegyek otthonról.
Fát vágni egyébként szeretek, és versenykörülmények közt is egészen faszán ment, de amióta tudom, hogy mit akarok, úgy gondolom, hogy nem érek rá.

Apám 45-50 éves kora között értette meg, hogy ő igazából nem szereti ezeket a melókat, és onnantól, ha tehette, tévét nézett. Megcsinálta, amit kellett, de nem szerette. Volt egy 500nm-es teniszpályája, amin a kutya se szaladt keresztül, mert a kutyának is megvoltak a maga elképzelései az életről. Aztán Apám meghalt.

Most vettünk egy házat. Én már az elején örülök, hogy a kert csak 40nm, és örülök, mert Potek örülni fog a hintának meg a zöldnek, és Sámlit nem kell lecipelni pisilni, ez is nagyon jó, és azt tervezem, hogy a kutyaszart összeszedem naponta, a fű le lesz nyírva néha, de nem fog zavarni, ha 20 centis. És annak is örülök, ha tervezgetsz és álmodsz, hogy ide buxus meg oda kaspó; de érted, én úgy gondolok erre a házra most, mint egy lakásra, amiből ki lehet engedni a kutyát pisilni és Poteknek jó a hinta, de nem úgy, hogy van egy kertem.