Segged két partját popsikenőccsel békenem,
Megeszlek Potek, te leszel az én békönöm.

Pajtás #561. Nézd végig az arcokat, ne szégyenlősködj, élőben is ezt csinálod. Budapestben az a szép, hogy gátlástalanul bámuljuk egymást, metró-mozgólépcsőn, parkban, ha rágyújtasz az ajtó előtt, ha kapaszkodol, ha az ablakon bámulsz ki, bárhol, mi más érdekes van, mint egymás? Nem beszélsz senkihez: a napszemüveg azt jelenti, hogy ne szólj hozzám, a füles azt jelenti, hogy ne szólj hozzám, a telefonnyomkodás azt jelenti, hogy ne szólj hozzám és az ebookreader is azt jelenti, hogy ne szólj hozzám. A legjobban a "NEM LEHET SZÁMOT KÉRNI" feliratú vászoncekker jelenti, hogy ne szólj hozzám.

Szóval az tűnt fel, hogy valaki metropolt olvas, eddig rendben, szoktak, ingyen van, selejt, osztják, reggel kerülgetem a Nyugati előtt az egyébként is keskeny peronon a zöld kislányt, aki óránként kétezerszer mondja ki, hogy "jóreggelt" - tehát olvassák, ez meg van szokva - csak fél méterrel lejjebb olvasta, mint szokásos. Nagyon szerettem érte.

Ez az öncélú küzdelem... Én tudom, hogy egy liberális világ, az azt képzeli el, hogy a világ, az vetélkedés, és a világot mindig barikádnak képzeli, ahol a barikád két oldalán az emberek pofozzák egymást [itt elégedett hangsúlya van, élvezi a plasztikus képet, a felfújt orcák érintését a tenyerekben - mint aki régen tartalékolt poént süthetett el]. Én nem hiszem, hogy a világot a barikád viszi előre, én egyébként a versenyben sem hiszek, tudom, hogy ez rendkívül retrográd nézet sokaknak a fülében; én úgy gondolom, hogy a világ, az az egyetértés, esetenként a kompromisszum, és a kipróbált megoldások és kipróbált emberek... mögötti, valamilyen... érzelmi egység [vizsgálja az érzéseit és szavakat keres, őszinte pillanat]. Az egyházat 2000 éve ez tartja ö, össze, ö, és a sikeres államokat a tört..., az általunk ismert történelem során is, mindig olyan karakteres emberek vitték, akik mögött volt egy érzelmi egység. Ezen, hogy valamilyen csinált verseny... ugyanúgy, ahogy a magyar gazdaságban nem jött be a... a, ez az öncélú verseny, nem hiszem, hogy a magyar közéletben ez... ez... ez bármiben jobb lenne [félrenéz, a fűre vagy a kamera mellé, amikor a következő állítmányt keresi]. Lehet csinálni, persze, lehet... nem, nem, de az egészet nem csak a nyilatkozat kedvéért mondom, ez a legbelsőbb meggyőződésem, hogy ezek a, ezek a "mérjük össze egymás tudását", amikor az egyiknek van ismerete, a másiknak nincs, egy ilyen... szóval nem, ezek nem, ezek csinált dolgok.

(Fónagy János, kvázi fejlesztési miniszter államtitkári besorolásban. Fejlesztési. Majdnem nyomdakészen beszél a 444.hu-nak; átgondolt, érett véleményét adja át, előadása nem tűnik konzervnek. Szó szerinti leirat.)

Utánoz engem és így mondja el, hogy szeret. Elkezdtem az elsőszobában a cipőskosárra teregetni a törülközőmet, és négy nap múlva a törülközőjét találtam ott. Nem tudtam az enyémet oda teregetni. Belakom a teret, innovációim vannak, és utánam jön; felfedezem a teret, erre a magáénak foglalja a felfedezéseimet, s továbbkerget.

Elkezdtem az ikeás pöttyös sámli alatt hagyni a papucsomat, és egy hét múlva a papucsát találtam ott. Nem tudtam oda tenni a papucsomat, elrendezve, fej-fej mellett a két papucsfejet, a papucsaimat. Nagyon rossz, "BRONX" feliratú, 500 forintos kínai gumipapucsok. Szivacs. Halálra idegesítem, ahogy klaffogok benne. Műanyag felsőrész, műanyag talp, vízálló, de büdösdik. Általában egy ferrarista ugró ló van az ilyen papucsokon, "SPORT" felirattal. De az enyémen feketenegyed, más sorozatból, más kamionról eshetett le.

Táncoltam Potekkel, mert a lányomat leköti a zene, megnyugtatja a mozgás ritmikája, és két nap múlva megírta valakinek - belenéztem a levelébe, nyitva volt a levele, odapillantottam, nem, a véletlenszerűséget kell elmesélni, tehát azt mondom: ráesett a pillantásom, s értesültem így - hogy táncolt Potekkel, de nem emlékszik, mire, milyen zenére, mert a rádióban szólt.

Pajtás #560. Mozdonyfüst, korom, por és graffiti elegye, kölcsönhatása a Zugló vasútállomás falán, kb. 15×20 cm. Van belőle még vagy 10 kép, ez a leg... mibb is? - harapósabb. Micsoda textúra. Fagyott hóhegyek, szél szárította síkság. Nem veszem észre, ha nem vagyok másnapos az altatástól, kösz, Potek.

Anyja meghalt. Holnap temetik. Tisztelet. Részvét.

(in Camus: Közöny - rögtön az első oldalon)

Pajtás #559. Lomtalanítási életkép a Frankel Leó utcában.

A polgárság nem kér a faszból. Egyik végéből sem.

Ó, botor hamarság dőzsnászi eszközt így herdálni el.

Orbán Ráhel pornó.

[Keresők, hajtsatok.]

[Istenem, ha az ipar előállna a maga verziójával. Fesztiválon táncolva, Jaguárban, szénabálák közt, romantikusan, hagyományos értékrendnek megfelelően; demokratikusan kátyúzatlan kátyúk mélyén, miért vagy görbe? itt bekapcsolódik egy másik közkeletű rágalom, a cigányos; hungaricumnak számító desszertekkel a végén. Egy ilyen műnek fel kellene csendülnie, nem?]

Egy héttel ezelőtt
ugyanis,
ripittyom,
gyermekem született.
Hát úszok a közhelyes boldogságban.
Semmi extra, csak hogy az enyém.
Tolom a babakocsit.
A babakocsi remek konstrukció, van neki teteje is,
a gyermek csak az egyik térnegyed felé van kitéve az időjárás elemeinek.
Azon keresztül néz néha rám.
Bár még nem lát.
Ha elölről süt a nap, nem éri.
Ha hátulról süt, még szerencse, hogy ilyen széles válla van az apjának,
még fényt kapna.

E két számból, abból, hogy két szám van, látszik, hogy először ő győzött. Úgy vert meg, hogy kb. 280-nál nem csak hogy el nem aludt, hanem be is szart: hatalmas, recsegős-leveses kifúvást intézett a pelenka közepébe, és akkor még 30-at haboztam, de 310-nél muszáj voltam tisztába tenni, gerincre tenni a pelenkázón, előtte felvenni persze, beismerni vereségemet, babusgatni kicsit. Ok, te győztél, kisköcsög. Nyammogott a vállamon ekkor, nagyon kicsi feje van és imádom az illatát.

A gyereksírás analitikus felbontására, az egyes hangeffektusok egymása épülésére még visszatérek.

De másodszorra is nekifutottam, és anyja ellenére, aki behódolni próbált ("majd újra megetetem - ó nem, ha evett, akkor evett, alvás van") a rácsos ágy mélyére helyeztem és megadó államat a korláton nyugtatva (a korlátra szerelnem kell majd olyan könyöktámaszt, ami a néha a biciklikormányokon van, hogy oda államat nyugtassam, oly speciális berendezés lesz ez, mint az imazsámoly, tulajdonképp' hasonló céllal) - másodszorra elszámoltam 153 ordításig, és ekkor, ekkor fordult a szerencse, az agy vértelítettsége, vagy más fiziológiája e kényelem-maximalizáló gépezetnek: megnézhettem azt a kicsi rángást, ami elalvás előtt az utolsó bizonytalan nekigyűrkőzés, félbemarad, és a gyermek megmerevedik, kaszáló keze szó szerint megáll a levegőben, majd lassan leereszkedik. És ekkor aludt.

A takarót a helyére lehet húzni, óvatosan.

De nem terhel meg az egész, nagyon jól bírom várni, míg elalszik, és számolom az ordításait. Csak a befejezett, teljes értékű ordításokat veszem listába. Egy mérnök számol, mert a következő alkalommal már felkészültebben nézhet az eljövendő elejbe, pl. 50-nél bizton gondolhat arra, hogy hol van ez még a 300-tól - s megosztva tudását az emberiséggel, annak is hasznára hajt.