Már nem nagyon dolgozik senki. 10-kor kimentem hugyozni, és én kergettem a piszoár lyukacsaiba a kék tisztítószert, én voltam ma az első.

A jólét reményéről mostanában az jut eszembe, amikor Apám sorban állt karácsony előtt a Hobbybolt előtt. 42 vagyok. Kisvasutat vagy mecsát kellett venni, mert azt feltétlenül igényelte a gyerek.

Kedves 30-on aluliak, szopni fogtok, mert nem tudtok sorban állni, nem vagytok hozzászokva, és ahogy nézem, sorbanállós idők jövendnek (vagy valami hasonló, áruhiányra utaló szopás), közéletünk változásai a sorbanállós időkben megismert jelenségeket ismétlik, hozzák vissza, elevenítik meg a nosztalgiára fogékony lakosság számára, ami azt jelenti, óhatatlan, hogy sorbanállás is leszen (vagy valami hasonló, áruhiányra utaló szopás, röviden a nincs). Én meg tudok még sorban állni, s habár az is szopás, de kapok banánt, lesz banán, lesz kapsz.

Platón elgondolása az ideák létezéséről érzékeimben igazolható volt.

A gyerek altatása hosszú koncentrációs gyakorlat: járkálok a konyhakövön, ölemben a gyerek, eleinte függőlegesen, később átfordítom vízszintesbe. A konyha azért kötelező elem, mert ott konyhakő van, ami nem recseg, ellentétben a szobák 80 éves istenverte parkettájával, ami hangosan és indiszkrét nemtörődömséggel recseg. A konyha hossza úgy ismert, mint egy börtöncella, szabott lépésszám ad ki egy hosszat, az egyik végében jobbra, a másikban balra fordulok topogva. Ezek mind ki vannak találva, ez a legjobb megoldás. Oly kis különbségek számítanak ilyenkor. A térdem is nehezen veszi a kereszt-terhelést. Számlom a hosszakat, nagyjából 40 hossz után lehet vele leülni, volt már 15 is, volt már 100 is. Az éjszaka nem teljesen sötét, az időnként felbúgó hűtő körvonalai, a mikró kijelzője, az asztal sarka, aminek majd a seggemet támasztom, ha megállok, mindezek látszanak. A szerző nem említi a monotóniát, a monotónia mégis üvölt a leírásból. A monotónián belüli részletek. A részletek feldolgozhatatlan sokasága, rétegzettsége és mélysége, és varázsütés-szerű egyben-állása.

Egy négyest figyeltem meg, egy négyes feltűnését az elmében, kibontakozását és megformálódását. A hosszak számolása közben a négyes alkalmával volt kellő felbontásom, éberségem, élményem, hogy az időben elválasztva érzékeljem fázisait. Gagarin a föld körüli első keringéskor érzékelhette így a pályaadatokat sötét kapszulája ölében. Éppen a négyesnek jutott a szerencse, hogy megragadhattam keletkezését. Épp a négyesnek köszönhetem meg. Miért pont a négyes, nem tudom.

Először úgy tűnt föl, mint egy távoli tárgy, ami a messzeségből előbukkan, és a távolban csak egy pontnak látszik. Messze volt, a horizonton, több száz kilométerre, valahol bent, de mindenképpen egy planéta felszínén, egy égitest felszíni látványának szabályai szerint. Valami az, de még nem tudni, micsoda. Pontszerű, iszonyatos sebességgel, némán és sötéten közeledő, mint út felett a madár árnyéka. Majd a saját idő-dimenziójában, ami töredék másodperceket jelent a szinapszisok felvillanásainak útján, nőtt, közelebb jött és kiteljesedett, fogalommá vált, felismerhető és működtethető fogalommá, például összeadást már tudtam volna végezni vele. Majd formája lett, elmémben megjelent egy kb. 10 pontos Helveticával ábrázolt forma, világos, kis kerek háttér előtt elmosódó kontúrokkal, kicsit emlékeztetett a lottósorsolás biliárdgolyóira; majd valahonnan oldalról csatlakozott hozzá a "négy" szó kimondható hangalakja is, és teljesen előttem volt a négyes, melyet kimondva a hűtő mellé értem, s meg kellett fordulnom az ötödik hosszra.

Hát így élhető meg.
Itt gebedjek meg, ha nem így volt.

Mikulásvonat, úgynevezett gyerekprogram, amit élelmes kultúraszervezők (ezúton is gratulálok az életképes ötlethez) szerveznek és unatkozó szülők cipelik oda gyermekeiket, hogy szépen teljen az idő. Fizetett gimnazisták és egyetemisták tánccsoportba tömörülve produkálják magukat egy kisebb színpadon, majd krampuszjelmezben szórakoztatják a gyermekeket fent a vonaton. A műsor ezen kívül a szokásos: énekelni kell vagy verset mondani a télapónak, mely igényét a szőrös kövér pacáknak a saját gyerekkoromban minden alkalommal hevesen gyűlöltem. Ámde az volt mondva, hogy ha igyekszem, azt csokoládéval jutalmazza, és én be voltam kerítve.

És most ezt teszem a gyerekemmel. Na jó.

A vonaton fűtenek, kellemes.

Poteknek nem akartak matricát adni a nevével, meg kellett rángatnom a krampuszlány vállát, és kikövetelnem az egyenlő bánásmódot, azt mondtam neki: kisasszony, matrica! - mire bólogatott és adott egy öntapadós cetlit, amin az állt: Katica. Potek el lett nevezve Katicának.

Aztán amikor a Télapó, egy langaléta, feje búbjáig vattaszőrös egyetemista, midőn mellénk ült, és Simon, majd Tereza egy-egy gyöngécske Jingle Bells-produkcióját jutalmazta, és Potek megint kimaradt a jóból, és csak határozott fellépésemre kapott ő is csomagot (mondtam a Télapónak: csomag! - és a gyerekre mutattam félreérthetetlenül, és a Télapó, kerülve a botrányt, a zsákjába nyúlt; zsák-zsák, teli zsák stb., nem volt nehéz terrorizálni) (Potek most múlt 3 hónapos, nem fogja megenni a Sportszeletet, én fogom megenni a Sportszeletet). Később nőm tájékoztatott, hogy nem vettünk a gyereknek olyan jegyet, mely a csomag árával drágább, mint a normál jegyár, így határozott fellépésem egyszerű erőszakosság volt, s jogtalan előnyökhöz juttatott. (Ismét hangsúlyozom: engem. A csokit azóta megettük.) Annyira már nem is vagyok büszke, de ott és akkor harcoltam, mert harcolnom kellett, igazságtalannak éreztem, hogy csak azért, mert kicsi, nem kap. Nem énekelt, igaz, de más gyerekek sem énekeltek mind, kuss legyen.

Volt egy szőke kislány, aki két versszakban vitte végig a "Télapó itt van" c. kommunista dalocskát, igen meggyőzően, többen megtapsoltuk. A gyerekdalok menthetetlenül az 1950-1990 közti időszakhoz kötődnek, s így a komcsikhoz, mint minden, ami emancipáció ebben az országban (a nők szavazati joga, a földosztás, a termelő osztályok társadalmi mobilitása és felsőfokú iskolázottsága, a közműszolgáltatások faluhelyen, a 20-ik századi jólét kiterjesztése a népesség többségére - csak úgy érzésre a lista). Jézuska esélytelen, s megérdemelten, hiszen a télapónál is sokkal kínosabb magyarázat arra az egyszerű tényre, hogy szeretteinknek ajándékokat szoktunk adni, mit kell ezen mitologizálni?

Az ilyen események nagy részét a fényképezkedés tölti ki, meta az egész, az esemény nem áll másból, mint magának az eseménynek a részvevők általi önfényképezésből, ezzel el is megy az idő. Mi is rajta vagyunk pár pixelen. Szépen eltelik, ma is történt valami (semmi).

Potek elvolt a vonaton, a meleg, a zsivaj, a mesterségesen fokozott hangulat ugyan magával nem ragadta, de szórakoztatta, és szépen ült az ölemben végig. Elnézte nekünk e csacskaságot. Az ablak tetszett neki kifejezetten, elbámészkodott a szaladó fákon, mozi, mondom neki, Potek, mozi, ingyen fahrt, ez az, amikor minden szalad előtted, és csak ülsz, és mégis mozgás, Newton II. Ajándék ez, általában neked kell erőfeszítést tenned, hogy történjen valami, meglátod majd.

Hazafelé nekiindultunk gyalog, a Széchenyi hegytől a Hűvösvölgy felé követve a keskeny nyomtávú sínpárt, de ribanc szél fújt és hiába kötötte Sz.J a nyakamba a gyerek pelenkáját, fáztam. Ilyenkor mellkasomon a hordozóban függ Potek, kívülről a kabátom borítja, belülről mellszőrzetemből párolgó hő fűti, de az én nyakam szabadon marad, ott nem ér össze a kabát. Valahol harmadúton betértünk az egyik állomásra, ahol a remekül szórakozó és nagyon aranyosan udvarias úttörővasutas gyerekek beinvitáltak ("a váróban mégiscsak fűtés van" - mondta, szemüvege volt, magas és esetlen mozgású, ezúton is köszönöm), a tűzifás ládán pelenkát cseréltünk és megetettük a gyereket. Tábori romantika. A cumin, mint tápszivattyú csüngött, a szél és az egésznapos mozgalmasság elfárasztotta, evett a szentem. Majd megjött a vonat és lecsattogtunk a P+R parkolóba.

Az én anigiffem az lesz, amikor fürdetés előtt a zuhannyal kergetem körben a kiskádban a hőmérő kacsát. Hipnotikus. Meg tudom csinálni, hogy mindig csőrrel előre menjen.

Fapados. Ez a repülőgép egy kibaszott busz, aminek szárnyai vannak. Semmi varázsa, legfeljebb a légikisasszonyok pantomin-előadása az elején éri meg.

Azt is bele fogom írni legközelebb a munkaköri leírásokba, hogy "akkor is ír a kontaktszemélynek levelet, ha hülyének érzi magát tőle".

A 7-es buszcsalád (buszcsalád!) olyan lett, mint a junkfood, tele van E-vel.

Itt ül egy boldognak tűnő, apró 50-es nő narancspiros kapucniban és farmerban, és azt újságolja mindenkinek, hogy megnyerte a Goldenblogot. Hát szar ügy. Nagyon kínos. Részleteket nem tudtam elcsípni. Utána lefényképezte a kajáját mobillal.

Amikor nem jut eszembe semmi, az tényleg annyira felesleges pillanat, hát tényleg csak azt várom, hogy meghaljak.

Egy nő áruházi reklámújságot nézeget a metrón: sajtok, mosószerek és konzerv virsli. Minden kis képet hosszan, alaposan megnéz, mint egy képregényt, kockáról kockára haladva értelmezi a szöveget is. Ez amahoz képest. A Tesco supermanje azt üzeni az Auchan denevéremberének, hogy megütlek, s amaz a másik lapban visszafelesel. Összehasonlít és érzékeit működteti a képeken, megkíván és elejt. Fejben vásárol, rója a polcok közit, válogat.

Nem azért mondom, de a Four Tet a saját kiadóját úgy hívja, hogy Text Records.

Fogy a kakaó a dobozból. A doboz magas és keskeny. Egyre hosszabb nyelű kiskanál kell a kakaózáshoz.

A legjobb maroktárgy az utóbbi évben egy törött metszőolló spirálrugója, menetes és rozsdamentes, nagyon jól lehet gyűrögetni. Szeretem.

Betonfúrószál. Nem. Fúrószár. Rö.

Kinézve az ablakon megállapítható, hogy Kövér Kossuth-tere kevés növénnyel lesz borítva, jól vízágyúzható leszen.

Kérdés: hogy kellene nekem viszonylag jómódúnak maradnom 10-20 év múlva?

Vannak nekem fogalmi kereteim? Ööö, azmiaz.

A demokrácia hamarabb volt, mint Jézus. 500 évvel.

Mindig van, aki bánt engem, de mindig találok valakit, aki kedves hozzám. Így rotálom az ismerőseimet.

Az egybeírjukot is egybeírjuk.

Ferenc pápa integetés közben az orrába túr, majd a következő mozdulattal elmajszolja. Ámen.

A mikroblogger is blogger, csak kisebb.

Nekem van naplóm, én vagyok a kor.

Halat eszik vacsorára a lángelme / gazdag foszforforrás, észdiéta / s képződik az agyban a gyúelegy.

Az otthon szülésről az a véleményem, hogy a négy fal között csinálhatják.

Kossuth Lajos két kantáron repül a nevét viselő térről, mint szobor. Mint kiscsoportos óvodás, akit megragadnak jellegzetes öltözete pántjainál fogva. Szó szerint, fénykép van róla. Szomorú látvány.

A horvátoknak mi vagyunk a Habsburgok. A környék majdnem összes népének csakúgy, kivéve természetesen az osztrákokat, akik tényleg a Habsburgok.

Bonnie Tyler: Greatest Hits (2001). Ezekben az a jó, hogy megfelelő időzítéssel (generációs determinizmus) az ember ezeket üvöltözi, ha meg van hatva és nem szégyenli, tehát csak szigorúan egyedül.

Idén nyáron megtanultam a fejem tetjére tolva viselni a napszemüveget, micsoda nóvum. Slendrián dolog, kompromisszumos, de kényelmes. Megnézem magam minden tükörben, mint a Paris Hilton. Ó, mióta DM-kártyám is van, kurvulok. Egészen pontosan a koronális varraton feküszik olyankor a napszemcsó, nekem az alkalmasan hornyot képez, melybe a szemüveg belefekszik, mintha teremtették volna erre (dől az evolúció). A koponya varratai: koronális- (vagy koszorúvarrat) keresztben, nyílvarrat a koponya hosszanti szimmetriatengelye mentén, lambdavarrat hátul, pikkelyvarrat oldalt. A felsorolás kedvéért.

Egy katolikus lány zsebkendőt kér tőlem a Meki teraszán, nincs nálam, de a bőséggel mért szalvétáim egyikét átnyújtom neki. Visszabukik a számozott versei közé. Örvendezzünk. Oly hálával s odaadással sikítanak.

Ősszel újra kivirágzott a Francia út hátulja, a garázssor mögötti füves csík. Napernyővel és szélforgóval díszített kunyhók lettek, ott élnek az egzotikus hanák törzsek. Mint a Mad Max. De nagyon vidámak.

Egy új veszélyforrást fedeztem fel arra az esetre, ha szandálban megy kirándulni az ember. Lépés közben felemelkednek a lábujjak, így a lábujj és a szandál között rés keletkezik. Ezen a résen keresztül esett vagy ugrott, de mindenképpen bekerült valami nedvdús állat a szandálomba. Ezt már csak akkor észleltem, mikor letettem a lábam és az állat szétpattant a csupasz talpam alatt. Úgy kellett hazajönnöm, hogy minden lépésnél újra és újra beletoccsantam ennek az állatnak a vérébe, később már ragadt is.

Labdaboldog csapat. Futball-szakkifejezés.

Töltöm ki a jelenléti ívet. Apanap, apanázs, apadék.

Az egysoros posztok közt nincs összefüggés #45.

Pajtás #563. A zuglói vasútállomás peronjáról megtekinthető reggeli tünemény, ahogy a Pest megyei Bíróság épületének üvegablakai, annak nagy, egysíkú és szabdalt felülete a szemben levő tűzfalra tócsákat tükröz, ha a napfény kellően lapos szögben érkezik, reggel, télen. Hideg van. A szép: van, az orrom előtt. A bűnrossz kávé a műanyag poháron keresztül melegíti az ujjaimat, minden nap 110 vagy 120 forintért veszem az állomás büféjében, attól függ, hogy tízes vagy húszas van nálam, és tej vagy tejszín jár hozzá. Markolom, kapaszkodok bele, szeretem ezt a gesztust. Tárgyszerű leírással próbáljuk súrolni a poétika alsó határát, lásd napsütötte sáv, néha bejön, néha nem.

Az idős pincér, ősz hajú öreg szaki, erős mellszőrzettel, elöl kilóg a pólóing résén bokrosan. Be volt kötve a feje egy nagy ragtapasz. A hétvégén beverte a fejét, telek végén csatornavas. Lejt is ott a telek, alacsony az előtető. 4 kiálló csatornavas van ott, a pótlásra, nehéz egy 5méteres munkára mestert találni, mind nagyban gondolkozik. Emelt meg valamit, az ember dereka, ebben a korban, már nem olyan jó, gondolta, kiegyenesedik. Felvágta a fejét a vas. Bebasztam oda, legyint. Egész délután a szülei elől menekült, nehogy észrevegyék, nehogy megijedjenek. Idősebbek, még nála is, persze, ne nevessen, 85 és 90 évesek. A hátsó ajtón bement, de a papa ott állt a fürdőszobában, akkor a konyhában törölte le, folyt a vér róla. A jód nincs sehol, nem találja. Végül meglett.
Mindenre jajveszékelnek. Nehéz elhagyni a lakást, kimenni is, pedig milyen jó az idő, most lehetne matatni, mert rögötn hol a pisi, hol ez, hol az, akarnak valamit. De jól vannak, jó egészségben.
Most karácsonyra mondta, hogy nem kér semmit, van elég gond.
Visszafordul, menne dolgára, de folytatja.
Elemlámpát szeretnék, egy kisebbet meg egy nagyobbat, tudja, sose jó, vagy lemerül, vagy nincs meg, mindig elhagyom, legyint.
Sisakot fog kapni, mint az építkezésen a melósoknak, olyan sárgát.

[Úgy írni tagolatlan mondatokat, hogy sztorija legyen.]

Pajtás #562. A síncsiszoló férfiak munkája nehéznek tűnik és töksötétben végzik. Cserébe baromi látványos. Széles terpeszt vesznek, ráhajolnak a sínre, csóválják a nehéz flexet a varrat felett, repülnek a szikrák, csóvát húznak, csóválásra csóva a válaszuk.

(Székesfehérvár, pályafelújítás, tegnap este f8 körül.)

Láttam az Örsön, amikor a mentő elcsapott egy motorost.

Illetve nem voltam tanúja, a puffanásra és a döbbent csendre fordultam oda, és mire a szemem megtalálta a fókuszt, a férfi már az oldalán feküdt, láthatóan törötten, összeesve, turgor nélkül, belső merevítés nélkül, mint egy darab rongy, ez hiányzott belőle a legjobban, hogy nem voltak a testének szándékai se, nem volt életszerű, nem emelte belülről semmi, nem volt tartás a vállában, a nyaka annyira közel, olyan szögben a földhöz, mint a sisak engedte és tartotta, és ez jóval közelebbnek tűnt, mint mintha alváskor, pedig nyilván milliméterben sem kifejezhető a különbség. Nem volt az életre jellemző saját vektora, ami a világban valahonnan valahová mutat.

Tőle vagy 10 méterre a motor, forgott a kereke, ilyenkor mindig forog a kereke, mint egy közhely.

Van amikor halálra gázol a mentőautó.

A mentő hangos megkülönböztető jelzéssel ment át a kereszteződésen, még akkor is üvöltött, amikor megállt, és mégis sikerült alámenni.
A mentőorvosok rohantak felé.
Élt, mert rátették az infúziót.

Elvitt onnan a busz.

Van az a vicc, amit még áltisiben hallottam, aminek a végén a pap fekszik hanyatt az erdőben az avar alatt álló fasszal, és akkor jönnek az apácák gombászni, énekelnek, hogy egy gomba, trallala, két gomba trallala, három gomba, tra... tralla... a kurva isten, de nehezen jön.. trallala, navégre.

Gennyes figuráknak tűntek már akkor is.

Csak nem emlékszem a felvezetésre. Valaki?