A kutyák és a férfiak büdösek, a nők és a macskák nem.
(Ezt sose fogom elfelejteni neki.)
Az utolsó kis csücsköt is megmostam magamon miattad.

Írtam Sz.J-nek arról, hogy 5 éve félek utazásra elindulni. Ugyanaz a pár mondat, mint amit a vajszínűnek írtam [kurva régen írtam, amikor még mindenkinek rendes helye s url-je volt], mert ugyanúgy igaz.

- Öt éve miért nem féltél?
- Nem tudom, 5 éve miért nem féltem. Nem voltam rigolyás. Nem ragszkodtam mindenféléhez. De ez nem látszik túl közeli érzetnek, csak úgy mondom. A halálfélelmet konkrétan tudom, hogy a szex miatt van. Korábban is tudtam róla és érdekelt is, mert az ember mindenfélét összeolvas és azért ez központi téma, de nem éreztem. Amikor elkezdtem szexelni, akkor elkezdtem érezni a halálfélelmet is, rendesen, konkrétan tudom, hogy mikor. Feküdtem hanyatt, csak a cigi hiányzott volna, de akkor (éppen/sem) dohányoztam, és megjött, megrágta a szívet a hideg; ez történt, elöntött 5 másodperc alatt, mihelyst tudtam befelé figyelni. Itt most lehetne kifejteni az ivarzás és a halhatatlanság ellenmozgásairól, de ezt mindenki tudja úgyis.

[Cegléden feküdtem hanyatt - életrajzi pontosítás a szerkesztőnek, szívesen.]

Lássuk, hol történik valami nagyszabású, nyilván sehol.

A budaiak szokták-e azt mondani, hogy "most lemegyek a pestisbe"? Vagy át. Ezt el bírom róluk képzelni.

Pólófelirat: "elmúltam 18, te se tegezz!" Punkban a polgárit.

A regény úgy működik, hogy elkezdesz beszélni valamiről, az olvasók meg megszokják. Ez a terjedelem.

Ma Gergő blogja vagyok. Holnap Tamásé, holnapután Eszteré. Valahány név a naptárban. Mint a Coke. Ez mekkora ötlet volt.

Ül az étteremben, elnyammogta a menüt, senki se nézi. A szőke előveszi a táskából a félig ürült ásványvizet, körülnéz, és ráborítja a limonádé szikkadó, mentás-húsos narancs-citrom aljára. Másodszűretű limcsi. Ügyes, ügyes.

Vizenyős nulla.

Ledifferenciáltuk az iroda padlóját a fitnessball-lal. Ez a nagy gumilabda, amin 3 éve mindenki ült, aki office-ban tolta. A labda mindig ugyanoda akar gurulni. Ez a szoba legmélyebb pontja? Vagy legalább lokális minimum? Esetleg a labda így görbe?

A patás állatoknak vízszintes szemrése (pupillája) van.
Nézz utána.
Nézzenek ők.

Apám barázdálódó homloka, a leves kotrásakor. Azon gondolkodott hőtanilag, hogy mikor hül jobban: ha egy oldalra kotorja a zöldséget, ki a  szélére, vagy ha másképp. Mérnök esz.

Aranyos vagyok belül. Legbelső lényemet egy evoknak képzelem. Egy vakarózó koalának.

Ennek a testnek csak ezen a Földön van értelme. Ezt szeretem az űrutazásban, ennek a ténynek a feltárását.

Néztem egy óriásira nagyított polgári arcképet a Nemzeti Múzeum homlokzatán. Az elégedettség, hogy meg vagy fogalmazva.

A véges javak megszerzésére irányuló töretlen kívánság.

Nyitott Műhely, most a Kornis nélkül, csak úgy szabadon, alkalom nélkül beülök inni. A vicc kedvéért, mert megtehetem és ráérek.
Háromféle sör van: Steffl, Soproni és egy Ottakriger nevű (?) német, utóbbit nem ismerem, Sopronit nem iszok. Vérig vagyok sérve.
Még irodalmi felolvasó is lesz, mint kiderült, "BKV kék és trolipiros", ez a címe, bejött egy tündéri kiskamasz, aki direkt ezért jött, és ő mondta el nekem. Mert ide ültem az ajtóhoz, itt jár a levegő a pincedohban. Rajta keresztül tájékozódok, mint a póstagalamb. Innentől nekem kell megmondani mindenkinek, hogy mi lesz és üdvözölni a sereglőket. Még külön fényképész is van, valakinek az ismerőse, akinek adtak egy jó nagy kamerát, apukás. Köszöntik egymást, félismerősök. A félismerősség hangulatának van itt kultúrája.
És van egy korallpiros ruhába öltözött, hosszú szőke hajú, vékony irodalmár nő! Ilyennek nem lenne szabad lennie Brehm szerint.
Búria éppen szemellenz a lemenő nap miatt. Borzalmas nőszemély.
Pusmogós attrakció az irodalmi est.
Mi van velem ilyen üresjáratokban?
A számok szervezett spontenaitással következnek.
Pökhendi unalmat érzek. Az elég borzalmas, amikor közepesen jó szövegeket (itt-ott csillámok, megcsillan, dícsérek) bűnrossz előadók olvasnak fel, és a felolvasóest ilyen.

Az idegrendszernek olyan random és oktalan reakciói vannak, mint például amikor hirtelen, minden előzmény nélkül fájdalom nyilal a jobb kezed mutatóujjába, egy heves körömágyi panasz, összerándul az arc, meg is nézed, és el is múlik azonmód. Senki sem mer erről beszélni, mert hülyének nézik.

Tenyészkosárverés.

A vegetáriánusok gyorsabban regenerálódnak hosszútávon. Megfontolandó. Nem macska akarok lenni, hanem teknős.

Mondják, hogy csuklós lesz az ötösbusz. Hukk.

A saját vonzerejének igazolásáért bárki bármire hajlandó. Szemezni midenképpen.

A város, így tél végére a kátyúival, mint egy széttaposott cipő.

Az AT() nevű függvény magyarázom az ifjú kollégának. Az AT() és a SUBSTR(), ezeket nézd át. Ezekből össze lehet kalapálni, amit meg akarsz írni. És az AT-t el kellett mutogatnom, a lépegetőt.

Középkorú férfiak bámulnak bele hidrogénszőke csitrik facebookjába a villamoson. A lányon ultramarinkék pulóver. Az ifjúság kék madara.

Esztétikai-szociális mágnetizmus. A villamoson, ahová felszállok, ül egy szép lány, de nem néz kedvesen. A gőg taszít, így keresek egy másikat, 20 méterrel odébb a sárga hernyó belében, aki mosolyog. A lányokból sok van.

A Maradona-mez kurva jól működik. Valamelyik nap kipróbáltam egész napos viseletre. Nápolyban vettem 5 euróért. Szép színe van és nagy dolgokat mond el. Tudnod kell, ki volt Diego Armando, és milyen hatása volt az egyetemes kultúrára.

Az egysoros posztok közt nincs összefüggés #44.

Pajtás #557. Tegnap a moziból kifelé jövet láttam a Nyugatit üresen, töküresen. Ilyenkor a megfigyelő lépésről lépésre távolodik a színpompás, forgalmas, magukat kínáló, nap végén fáradt fiatal emberi testekkel tele élettől bele a semmibe. Volt a földdel egyenlő szinten egy pultrendszerű manikűrös: magas székek, oda leül a kuncsaft, ellazítja a csuklóját és a kézilány kezébe adja az ujjait, ez is milyen pontosan átérezhető mozdulat, milyen lehet a szakember ujjainak tapintása, ápolt bőre - és akkor az farag rajta. Keskeny a kezem, tyúklábas, gyors, hiszek neki, tövig vannak nyírva a körmeim. Ilyen fal nélküli boltok a piacokon vannak. Beülni oda, ez is milyen érzés, nem árut veszel, hanem te vagy az, amit mások megbámulnak. Na és a kezeslányokra a céges stylist ilyen fehér tüll tunikákat adott, nagyon szépek voltak, elegánsak, és pont az ült le szórakozásból, zárás után a magas bárszékre, akinek megragadó lába volt. Keresem ezeket a látványokat nőben is, természetben is, alkotásban is, és soha nem csinálok semmit velük.

Aztán ez a nagy, várakozó állásponton levő tér, tetszett.

Amennyit én tartalmat mostanában megint fogyasztok (sokat). De főleg képeket és félmondatokat, szöveget nem. Akiket régen olvastam, már nem írnak, vagy nem tudom, hová, vagy tudom, de oda nem megyek, vagy megúntam őket (sajnálom). Átélem és elmerülök zenére vágott focivideókban, a drámai hatás megragad, kielégít. Mások élete foglal el a sajátom helyett? Írni kellene megint.

Pajtás #556. Kóstolni egy testet. Ízlelni. Utazik a sarkain, nem is lép, inkább csak tovaterjed.

Ezeket a cetliket én úúúgy vissza tudnám hajtani. Tűrném.

Felhőtlenül boldog pillanatai voltak a gyereknek a hűvöskés és napsugaras Stefánián, ezt tisztán éreztem. Nagyon az övé volt az a 200 méter. Elöl haladt lendületesen motorozva, hosszú és erős kalimpálásokkal a sima aszfalton, nyílegyenesen, ura a helyzetnek, a sebességnek és a tér tágas nyitottságának. Jó húsz méterrel lemaradva sietett utána az anyja, alattunk lakó fiatal és jóseggű, szemrevaló anyuka, és megint húsz méterrel hátrébb a könnyű babakocsit toló apja, füles volt rajta, zenét hallgatott, a langaléta srác, úgy látszik a csaj szereti a hosszú dolgokat.

Aztán anyuka futni kezdett a gyerek után, nem kocogni vagy sietni, hanem futni, mint a nyúl, atletikus, gyakorlott, szép futómozgással.

Gyönyörű és hátborzongató tapasztalat volt, az a dráma, mint a babakocsi lassú gurulása a lépcsőn. Messziről néztem már az egészet, pont szembe mentem velük, elhaladtak mellettem, a hátuk mögül bámultam az egész történetet végig, a felsorakozó szereplőktől kezdve a konfliktus kibontakozásán át a cselekmény pillanatba sűrűsödéséig.

Nem tudom, onnan, annyira messziről már nem volt távolságérzékem, nem tudtam, milyen közel vagy messze a kereszteződéstől sikerült megfogni a motorozó gyereket. Eléállt, elékerült és egyszerűen elállta az útját, zárt lábbal, mint a cövek, tehát feltételezem, még biztonságos távolságban.

Hogy féket kellene szerelni a motorra, olyat, ami távirányítóval működésbe hozható. Egy satut rá, elemes pöcköt, ami blokkolja a kerekeket.
Hülyeség.
Nem, milyen fasza lenne az a motor.
De ez sosem neveli önállóságra és felelősségteljes gondolkodásra a gyereket.
Dehogynem. A gyerek, amikor a motor befékez, leesik arról és fáj neki. Ezért lassan fog menni. Nagyugye.

Ez a csávó, illetve ez a sorozat most nagyon híres lesz, remélem.
Könnyű elégedettséggel tölt el e képeket látnom.

A kommentekből:
usr - Kérdésem lenne: Szabad embereket csak így lefotózni és a fotót közzétenni?
LEFOTÓZLAK! - nem
usr - Ja, akkor oké :)

Fekszek a gép alatt csavarhúzóval, fejem felett a nap, mindenhol csend, a csendben benne az ilyenkor otthonos fűnyírók és flexek, az első küszöb alól kiszedtem egy fél kiló földet biztos. Nem értek hozzá, hogy kell-e ilyet, érdemes-e megbontani a sárhányót, egyszerűen zavart. Annyi föld jött ki belőle, komolyan, meg lehetett volna művelni.

Jött egy apuka a kertvárosi csendben, kézen fogva vezetve kb. 6 éves leányát, és a lányka megkérdezte, mit csinál a fekvő bácsi?
- A bácsi autót szerel - válaszolta apuka, és olyan meleg, megértő együttérzéssel nézett rám, mint soha senki.

Hogy te is. Hogy te és én egy vérből valók vagyunk, sorsunk közös. Ikonikus pillanat, mely bevezeti a gyermeket az élet nagy igazságaiba, azonmód megállt a kezemben az ütő.
(És most feledkezzünk el a bácsizásról.)
Sosem éreztem még ilyen közel magamhoz vadidegen embert.

Pajtás #555. A madám ágyat próbál, nyilvánosan hentereg. Az Ikea nem csak, hogy tegeződik, de egyéb normaszegésekre is bújt. Cipővel lehet ágyra mászni és egyáltalán ez a nappal fekvés. Megfigyeltem, hogy a felszabadult hentergés láncreakcióként indul be a vásárlók között, elkezdeni senkinek nem akarózik.

A madám nem volt mohó, mindössze kíváncsi. Az első megközelítése annyi volt: csak lecsüccsent. Maga mellé emelte a karját, és az ülepét óvatosan az ágy szélére csücsörítette. Himbálózott. De Jenő, magában akkora spiritusz van, na jöjjön ide. Na, nem megmondtam? Három réteg, nem pompás? Hanyatt vetette magát, s a szemgolyója játszott a plafonon, ide-oda, ahogy elmélyülten párnát érzett. Jenő, maga valaha olyan merész volt.